Elengedés IV. rész - Megérkezés

2015. szeptember 18. 12:12 - Feller Adrienne

elengedes_megerkezes.jpgEljött az utolsó nap a kolostorban, de legnagyobb megdöbbenésemre nem éreztem magam készen, hogy lezárjam a folyamatot. Még egy éjszaka állt előttem. Összeírtam egy-egy lapra, hogy mi mindent engedek el és mi mindent fogadok be az elvonulásommal.

Úgy terveztem, hogy még vacsora előtt elégetem a lapot, hogy ezzel is nyomatékot adjak a szándékomnak. De hirtelen a semmiből olyan fejfájás tört rám, hogy még a vacsorámat is ki kellett hagynom. Felmentem hát a szobámba és próbáltam fókuszálni a fejfájásomra. Jobban mondva, beleengedtem magam a fájdalomba. Először hányingerem lett, majd elkezdett zsibbadni a karom, utána a fájdalom átterjedt az egész hátamra. Legalább egy órát töltöttem el így és igyekeztem benne lenni a helyzetben. Hirtelen egyik pillanatról a másikra elmúlt minden fájdalom. Úgy éreztem magam, mint egy kiürült üst, ami egy régi pincéből került elő és átment mindenféle tisztítási folyamaton. Nem volt bennem semmi, csak az üresség és egy voltam a térrel. Elképesztő érzés volt. Megnyugodva ott feküdtem kis szoba ágyán és átadtam magam a nyugalomnak. Béke. Béke töltötte be a lelkem. Álomba zuhantam.

Másnap hajnali kettőkor hihetetlenül energikusan ébredtem. Úgy éreztem magam, mint még soha. Teli voltam tetterővel, örömmel, és volt bennem valami egészen különös érzés is, aminek nem tudtam nevet adni.

Lementem a kertbe, leültem és meggyújtottam az „elengedés” papírt. Nagyon halkan elkezdtem énekelni és néztem, ahogy a füst az égbe száll. Aztán meggyújtottam a „befogadás” lapomat.

Megkönnyebbültem és megérkeztem. Újjászülettem.

Az elengedésben van valami elképesztően nagyszerű. Az, hogy elfogadjuk a dolgok változását. Hogy nem ragaszkodunk a dolgokhoz. Legyenek azok sérelmek, fájdalmak, tárgyak, tervek, vagy éppen kapcsolatok. Nem szeretem a nagy szavakat, különösen akkor nem, amikor mások fájdalmában segítek.

Jelen lenni.

Ez a legfontosabb, ezzel segíthetünk másoknak és magunknak. A megtörtség, a saját megtörtségünk tesz minket érzékennyé a világ dolgai iránt, így mások iránt is.

Két hét telt el azóta, hogy hazajöttem. Így visszatekintve elmondhatom, hogy a folyamat még intenzíven zajlott bennem az elkövetkezendő napokban is. Szép lassan vezetődtem ki, bár az intenzitása korántsem volt olyan erőteljes. A pozitív hatását nem csak magamon, de a környezetemen is tapasztaltam. Nyilván a bennem lévő bizonyosság és erő másképpen mozdította meg a teret, így a benne lévő embereket is. Egészen biztosan tudom mondani, hogy erősebb lettem és a határaimat is jobban érzem. Egy olyan ajtót nyitottam ki, ami egy általam ismeretlen világba hívott. Olyan világba, ahol magammal találkoztam.

Kedves Olvasó, köszönöm, hogy végig követted ezt a négy írásomat. Köszönöm, hogy jelenléteddel erősítettél engem. Ezért cserébe szeretnék megosztani Veled valamit: 

Fontos és értékes vagy. Egyedi és megismételhetetlen. Ezek nem dőre szavak, nem. Ez az egyszerű igazság, amire kell, hogy legyen füled. Minden olyan helyzet, ami méltatlan hozzád, azt hagyd ott, vagy mondd el, hogy ez így nem jó. Minden olyan kapcsolat, ami fájdalmas, abból lépj ki. Minden olyan érzés, ami már elmúlt, azt engedd el.

Engedd, hogy érezz, engedd, hogy sírj, ha kell, engedd, hogy szeress és ölelj, ha dobban a szíved. 

Fotó: A fotót Kőfaragó Zsuzsi készítette, a köveskáli Káli Art Inn-ben. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felleradrienne.blog.hu/api/trackback/id/tr407797936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feller Adrienne blogja