Egy rendkívüli vasárnap reggele

2016. április 26. 12:44 - Feller Adrienne

_dsc4883_masolat.jpg

Vasárnap reggel 8 óra. Sietős léptekkel közelítek az iroda felé. Hideg van és esik az eső. Nem is értem, hogy lehet ilyen rettenetesen hideg, amikor tegnap még napoztam a Rudas fürdő tetején. Szaporábban veszem a lépteim, futok, hogy el ne késsek. Belépek az ajtón. Finom illat, kedves morajlás, meleg fények.

Korán van még – gondolom. Ilyenkor minden olyan csendes szokott lenni. Most meg előbb az illat, majd a kedves emberi hangok és a puha fények zavarnak meg. Belépek. Sok tanítványom ül bent és figyelik Annát. Anna, a kollégám lelkesen magyarázza a nap menetét, a pulton gőzölög a frissen készült tea, benne a narancs és citrom karikák, ahogy mindig is szokott. Szemem tovább halad. Még több tanítvány. Szépen öltözve, frissen, üdén, mosolyogva. Teli lélekkel ülnek és figyelnek. Ahogy a figyelmem tovább kúszik, meglátom az epreket a tálban, ahogy kövér testükkel gubbasztanak, zöld száraik pedig festőien színesítik a teret. Poharak, gyertyák. Zsófi a sarokban csíntalan szemeivel, izgatottan áll, aranyló haja a fényben üdén lendül a nevető arca után. Aztán hirtelen Marit látom meg, aki sietve helyezi ki a még hiányzó tálakat. Mennyi gondoskodás!

_dsc4493-csoportkep_kicsi.jpg

Megtorpanok… Elfelejtettem volna, hogy születésnapom van? Megszédülök. De nem. Persze, hogy nem a szülinapom van. Ez egy áprilisi nap, egy álmos, és zimankós vasárnap reggel, amikor dolgozni jöttünk be, de elhívtuk a tanítványokat is, mert együtt velük volt most dolgunk. Ők pedig jöttek.

Meghökkentem. Nem számítottam arra, hogy ilyen lelkesen lesznek jelen, velünk. Persze tudom és érzem is, hogy nagyon szeretnek minket, de mégis. Olyan zavarba ejtő, hogy ennyien, ilyen szívdobbanásnyira egy ütemben tudnak velünk együtt lenni.

Hosszú nap volt, sok türelmet igénylő munka. Ők pedig lelkesen, csillogással a szemükben segítettek nekünk. A végén többen mondták, hogy nekik volt megtisztelő, hogy itt lehettek. Hogy “persze, hogy jöttünk”, “hát itt a helyünk veletek”.

_dsc5164-csoportkep_kicsi.jpg

 Ma reggel fáradtan keltem, mert persze, hosszúak voltak az elmúlt napok nekem is. Húzott az ágy. Hajnalban a madarak vertek belém lelket, de maradtam a meleg ágyban, pont úgy, mint gyerekkoromban. Elképzeltem, hogy ez az én váram. A takaró puhán ölelt körbe.

Hirtelen - a hajnali koncert közepén - elfogott a hála érzése. Boldog voltam. Elmondhatatlanul boldog. Arra jöttem rá - amire persze sokszor az életemben már ráeszméltem, de gyarló emberi lelkem képes elfelejteni, - hogy milyen boldogságos életem van.


Van egy szép kis otthonom, ahova öröm megérkezni, mert puha színeivel és kedves tárgyaival az életem részei. Ajándék a családom, akik a maguk másságával annyi színt és örömöt hoznak az életembe. Ajándék a munkám, ami nem is munka, sokkal inkább hivatás. Igen, hivatás, mert minden pillanatában boldog vagyok. Persze nem szeretném vattapamacsba burkolni az életem. Van bőven nehézség benne, de mintha készültem volna erre. Mert a lelkierő több, mint a  nehézség. Reggel, amikor bemegyek a munkahelyemre, imádom a pillanatot, amikor megérkezem. A reggeli köszönés mindent felülír. „Jó reggelt!”, hangzik minden felől és mosolygós, örömteli arcok, mint a nap az égen, úgy ragyogják be a lelkem.

Aztán itt vannak a tanítványaink. Azok az emberek, akik mindig ámulatba ejtenek. Az első alkalommal, amikor találkozom velük, olyanok, mint a nyüzsgő zenekari árok. Mindenki más dallamot játszik. Hangolnak, csodálatos ékesszóló hangszereiken keresik a saját hangjukat. Aztán elkezdődik a komoly munka. Tanuljuk az illóolajokat, hatásaikat, beszélünk komoly dolgokról, s derülünk az élet kis fodrain. Sok-sok munka és sok őszinte megnyilvánulás, figyelem. Álmos reggelek, gondolatok összeszedése. Lelkesedés mindkét részről és további munka.

_dsc4735_kicsi.jpg

Aztán egy pillanatban felcsendül a hang. A közösség együttes hangja. Egy olyan szimfónia, amit csak az élet tud írni, mert az emberi szív a rugója. Ilyen volt ez a vasárnap reggel is. Egy szimfónia, ami megállítja a pillanatot és térdre kényszerít. Ami felnyitja a szemet és megnyitja a lelket. Ami emlékeztet a lényegre: ölelni, simogatni, vigasztalni, jelen lenni, meghallgatni, dicsérni, elismerni, megpihenni, együtt lenni, ünnepelni, elfogadni, adni, elengedni, megbocsátani, nevetni, megköszönni, megosztani és önmagunkkal is jónak lenni.

Telve van a lelkem hálával, mert megélhetem, hogy jók az emberek. Annyi jó embert ismerek. Köszönöm Neked, köszönöm Nektek!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felleradrienne.blog.hu/api/trackback/id/tr368664694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feller Adrienne blogja