AZ ÉRETT BŐR ÁPOLÁSA

2017. április 28. 15:42 - Feller Adrienne

avagy a szép asszonyok szépítő titkai

_dsc1804.jpg

Az, hogy a bőr milyen iramban öregszik, több tényező is befolyásolja. Hat rá a genetika, az ember egészségi állapota, a táplálkozás, az, hogy milyen mértékű stressznek van kitéve az ember, és hogy milyenek a stresszre adott válaszai.

Az idő előrehaladtával, a hormonális változások beálltával a bőrön egyre intenzívebben kezdenek el látszani a kor jelei. A bőr egyre kevesebb faggyút termel, nehezebben tartja meg a vizet, a kollagén és elasztikus rostok fogyatkoznak. Ez természetes folyamat, melyet odafigyeléssel el lehet odázni!

Lassíthatod bőröd öregedési folyamatait helyes táplálkozással, megfelelő folyadékbevitellel, vízhajtó italok csökkentésével, mely nagyban dehidratálja a testet, így a bőrt is. Támogathatod a folyamatot a lélek gondozásával, meditációval, az emberi közösségekkel való jó kapcsolat fenntartásával. A fent említettek a harmóniát segítik, így a szépséget idézik elő.

Ami még elengedhetetlen, az a pihentető éjszakai alvás. A pihentető alvás lényege, hogy még jóval éjfél előtt hajtsd álomra a fejed, mert az éjfél előtti alvás jóval pihentetőbb az idegrendszer számára.  Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szervezet az alvás ideje alatt tud regenerálódni, a mérgektől megszabadulni, magára figyelni, helyreállítani.

A bőrápolásnál fontos, hogy csak és kizárólag természetes anyagok legyenek, amelyek a bőrre kerülnek. A bőr pont olyan élő és jelenlevő, mint a gyomrunk, amit szintén nem etetünk meg egy kis műanyaggal és a salátánkat sem locsoljuk meg egy kis paraffinolajjal. Ugye!? Na pont ilyen meggondolásból nem kenünk az arcunkra semmi olyat, ami nem oda való. Csak élőt, csak olyat, amit meg is ennél.

Hidd el, a szintetikus anyagoknál előfordulhat, hogy hirtelen nyújt egy látványt, ami nem tart majd tovább, mint 24 óra, aztán a bőr kidobja magából. Rosszabb esetben pedig valami függőség áll majd fenn, mert ahhoz, hogy fenntartsd a látványt, mindig ismételni kell, majd egyszer csak összezuhan a bőr.

Nem. Nem és nem. A bőrnek élő anyagra van szüksége. Gondoskodásra és napi rutinra.

Az arcolajokat azért részesítem előnyben, mert a bőrnek fontosak azok a tápláló, aktív hatóanyagok, amelyek a növényi olajokban vannak. Ilyenek a zsírsavak (lehetnek telítettek, egyszeresen vagy többszörösen telítettlenek és rengeteg módon támogatják a szervezetet), a vitaminok (teljesség igénye nélkül -  A, B, C, K, E), a fitoszterolok (szerepet játszanak a sejtek energiacseréjében és a sejtmembránban is jelen vannak), a polyfenolok (antioxidánsok, melyek a szabadgyökök támadásai ellen védik a sejteket), a squalene (támogatja a bőr természetes vízmegkötő képességét) és a lecitin (létfontosságú a sejtmembrán számára). Az arcolajok olyanok a bőrnek, a sejteknek, mint a friss zuhany. Egyszerűen kellenek!!!

Nyilván az érett bőrt - ellentétben a még fiatal bőrrel - több oldalról kell támogatni, erősíteni, hogy egyensúlyát megtartsa.

Én a következő lépéseket ajánlom:

  • Virágpermet alkalmazása - hidratálja a bőrt.
  • Elixír bemasszírozása – aktív olajban és vízben oldódó hatóanyagokhoz juttatja a bőrt, így a sejteket
  • Szemránckrém – aktív hatóanyagokkal telt különleges kényeztetés az arc legérzékenyebb és a leghamarabb öregedésnek induló területére.
  • Tápláló, ránctalanító krém – hogy a bőr védelmét bíztosítsuk és a bársonyossá tegyük. A tápláló krémet mindig intenzív masszázzsal vigyük be a bőrbe, hogy ezzel ne csak a hatóanyagot masszírozzuk be, de a bőrt is tonizáljuk a masszázzsal.

És még valami: napközben, még akkor is, ha smink van rajtunk, használjuk többször permetet, hogy frissítsük, hidratáljuk a bőrt és lendületbe hozzuk a lelkünket.

Ne feledd: Szép és harmónikus nő egyenlő a boldog világgal!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felleradrienne.blog.hu/api/trackback/id/tr8912464549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feller Adrienne blogja