Csacsogós csajos kiruccanás

2018. június 04. 15:00 - Feller Adrienne

Már rég feladtam azt az igényemet, hogy stressz nélküli életet éljek. Mert egyszerűen lehetetlen. Leteszem az egyiket és már jön a másik. Gond az mindig van. :) Cégvezetés, kamasz gyerek és még sorolhatnám, az amúgy szórakoztató életem izgalmas részleteit. Így rájöttem a nagy megoldásra. Ha nem tudom csökkenteni a stresszt, akkor valami mást kell tennem. Be kell iktatnom a napba rövidebb jó és békét hozó, örömöt adó pillanatokat, perceket, órákat. Hogy megszakítsa a megfeszítettséget és jó ritmust adjon a létnek. Ilyen egy finom tea szép kancsóból, szép csészével. De ilyen csak úgy merengeni a léten. Vagy egy kocka finom csokoládé, feltétlen úgy, hogy megosztva mással... Jógáról már írtam, séta, masszázs, Fény esszencia belélegzése... És kell, hogy legyen hosszabb lélegzetvételű örömforrás is. Mondjuk egy kis kiruccanás. Igen, igen! Kiruccanás. Persze a családdal is jó, de most nem erről írnék, hanem arról, hogy kiruccanni a legjobb barátnőddel, együtt elmélkedni az életen, nevetni, fagyizni, mezítláb sétálni a fűben, együtt kémlelni az eget, együtt enni és együtt olvasni verset. Újra együtt lenni gyereknek.

img_9840.JPG

Tovább
komment

Zsizsi

2015. április 10. 10:14 - Feller Adrienne

feller_adrienne_zsizsi.jpg14 éves volt, amikor először találkoztunk. Fiatal, karcsú, kedves tétova kislány. A mamája hozta. Biztosítottam, hogy jó kezekben lesz. És vigyáztam rá. Éveken keresztül mindent átbeszéltünk. A szerelmeket, az életet, a családot, a félelmeket, a fájdalmakat és az örömöket.

Volt sírás, nevetés és öröm. Mennyit aggódtunk, hogy ez a fiú sem olyan, és ez sem, meg ő is olyan fura. Nem szeret. Nem szeretem. Boldog vagyok. Elküldöm. Elküldtek. Dolgozom. Egyedül vagyok. Ne félj, jön majd az igazi. Velem van a baj? Dehogy, bízz, jönni fog.

És férjhez ment. Olyan hirtelen. Elkezdtem számolni. Így elteltek az évek? Megszületett Lili, aztán Emma. Két gyermeket nevel.

Ma volt nálam. Kicsi apró teremtés. Törékeny. Sietnie kellett, mert szoptat. Időre ment. Milyen régóta ismerem. Kicsiny lélek. Annyira jó volt látni. Elteltek az évek. A kislány két kislányt nevel. Azt mondja: “Nullától az egy gyerekig nem volt akkora ugrás, mint az egytől a kettőig”. Mosolygok: "Igen, tudom, két kicsi gyerek, nem könnyű most neked." “Nem panaszkodom, de senki nem mondta ezt nekem.”

…. és csak állok és azon tűnődöm, hogy telhettek el ilyen gyorsan az évek. Nemrég még én ringattam a gyerekeimet, most már ő, aki hazasiet. Beszáll a liftbe, intek, zárul az ajtó és kigördülnek a könnyek. Örömkönnyek. :)

komment
Feller Adrienne blogja